Halak és növények beszerzése
Az akvárium beüzemelését követően, valamint a szükséges várakozási idő elteltével végre elérkezhet a várva várt pillanat amikor felkereshetünk egy megbízható szakkereskedést és kiválaszthatjuk növényeinket és halainkat.
Azonban mielőtt engednénk a szemünk csábításának és megvásárolnánk az összes színpompás halacskát, néhány fontos tényezőt érdemes figyelembe vennünk. Az egyik ilyen, hogy a kereskedésekben kapható halak többsége általában még fiatal példány, így a kifejlett méretét is csak hónapokkal később fogja elérni. Ebből adódóan fontos, hogy az akváriumunk méretét mindig tartsuk szem előtt. A másik lényeges tényező, hogy a díszhalak többsége különböző életmódhoz alkalmazkodott, egyedi tulajdonságokkal, sajátos viselkedéssel rendelkezik. Ebből következik, hogy egyes fajtákra jellemző a területvédő, sokszor a többi hallal szembeni agresszívabb viselkedés, míg mások inkább békésebbek és előszeretettel úszkálnak kisebb csoportokban. Ugyanakkor léteznek magányos életmódot kedvelő díszhalak is. Ebből a sokszínűségből is adódik, hogy hiába szeretnénk hazavinni az otthoni akváriumba a kiszemelt példányokat, ha azokat összeférhetetlenségük miatt nem lehet együtt tartani. Ezt mindenképpen vegyük figyelembe a halak kiválasztásánál. Célszerű minden esetben előre tájékozódni, megismerni a kiszemelt halak életmódját, viselkedését, tulajdonságait és ha elbizonytalanodnánk kérjük ki a szakemberek segítségét. Az alábbi linkre kattintva további információk találhatóak a különböző akvárium típusokról:
A halak szállítása
Általánosan elfogadott, és jól működő csomagolási mód a halak szállításánál, hogy egy legömbölyített sarkú műanyag zacskót az akváriumból kivett vízzel részben feltöltenek, majd ehhez oxigént adnak. A halak így akár 2-3 órát is gond nélkül kibírnak a zacskóban, de megfelelő vízmennyiség és vízelőkészítés mellett ez az időtartam több órával kitolható. Célszerű utána egy hungarocell dobozba helyezni őket, aminek nagyon jó a hőtartó képessége, így nyáron a halak vize nem fog felmelegedni, télen pedig kevésbé fog lehűlni. Ez különösen a hosszabb utazás során fontos. Ha vödörben szállítjuk a halakat célszerű egy szemeteszsákot a vödörbe helyezni, ezáltal megóvhatjuk halainkat az esetleges sérülésektől. A növényeket és a halakat mindig külön szállítsuk, mert a növények elvonhatják a szükséges oxigént, így ez a halak elpusztulásához vezethet.
Élő növények vagy műnövények?
Talán az egyik legvonzóbb, legattraktívabb édesvízi akvárium típus közé tartoznak az élő növényekkel szépen beültetett akváriumok. A műnövényekkel szemben számos előnyük van. Egyrészt a természetes dekorációk impozánsabb látványt kölcsönöznek a medencénkben, de ezen túlmenően az élő növények fontos szerepet játszanak az akvárium biológiai egyensúlyának fenntartásában is. A nitrogén körforgás során a halak, légzésük és anyagcseretermékük során ammóniát bocsátanak ki. Majd ezt a mérgező anyagot a hasznos baktériumok nitritté majd nitráttá alakítják át, amit a növények felhasználnak, így tisztítva a vizet és elvonva a tápanyagot a nemkívánatos algáktól. Tehát a növények egyfajta szűrőként is részt vesznek az akvárium érzékeny egyensúlyának fenntartásában. A fotoszintézis során pedig nappal szén-dioxidot használnak fel és oxigént állítanak elő az élőlények számára. Egyes ikrarakó halak a növények leveleit is gyakran választják ívóhelyként, de a legtöbb halnak a növények menedékként, búvóhelyként is szolgálnak.
A jó tulajdonságai mellett azonban az élő növények tartásának, mint minden élő szervezetnek megvan az a hátránya, hogy folyamatos gondoskodást és odafigyelést igényel, ami nem minden esetben könnyű, illetve egyszerű feladat. Az, hogy növényeink az általunk kialakított közegben szépen és egészségesen fognak-e fejlődni számos tényező befolyásolja. Így a világítás minősége és időtartama, a víz minősége, a növények számára kifejlesztett táptalaj használata, és a rendszeres tápanyag utánpótlás is nagyban hozzájárul a növények fejlődéséhez.
Az élő növények kiválasztásánál érdemes először a könnyen tartható, „strapabíróbb” fajtákat megvásárolni. Célszerű az alacsonyabb fajok mellett magasabb növényeket is választani, ezáltal változatosabbá tudjuk tenni az otthoni kis ökoszisztémánkat. Továbbá a magasabbra felcseperedő növények a technikai eszközök eltakarásában is segítséget nyújtanak.
Egyes akvárium típusokba azonban – bármennyire is szeretnénk – nem tudjuk biztosítani a növények életben tartása – és fejlődése szempontjából szükséges feltételeket. Csak, hogy példaként említsem; az afrikai sügeres, valamint az aranyhalas akváriumokba csak egy-két fajta keményebb levélzetű növénnyel kísérletezhetünk, mert ezek a halak általában tövig „lelegelik” a növényeket, de például a diszkoszhalas akváriumok melegnek számító 28 fokos vízhőmérsékletét sem minden növény tolerálja…
Ilyenkor jönnek a képbe azok a műnövények, amelyek az elmúlt években már számtalan méretben, színben és formában megjelentek a piacon, és a legtöbb akváriumban tartható növénynek már egészen természetesnek tűnő utánzatát képezik. Így ezek a dekorációk remek alternatívái lehetnek az élő növények kiváltásának.
Azonban az előnyei mellett, ennek is megvannak a hátrányai. Bár nem kell őket metszegetni, se tápoldatozni, azért a műnövények is bekoszolódhatnak, az alga megtelepedhet rajtuk, így javasolt a karbantartások során alkalomszerűen az akváriumból kivenni, majd csapvíz alatt megtisztítani. Persze így sem lesznek örök életűek, egy idő után megkopnak, kifakulnak, a levélszárakat tartó ragasztó elengedhet, ebből adódik, hogy időnként a műnövények cseréje is szükségessé válhat.
Mindent összevetve az akváriumok berendezésénél érdemes a minél természetesebb látvány kialakítására törekedni, így célszerű inkább a műnövényekkel szemben az élő növényzetet, a természetes dekorációt előnybe részesíteni. Azonban ahogy a cikkből is kiderül, a halak típusától, az akváriumok paramétereiből, illetve technikai felszereltségéből adódóan nem minden esetben lehetséges az élő növények számára a megfelelő tartási körülményeket biztosítani, így a műnövények használata egy jó alternatív lehetőségként kínálkozik az élő növények kiváltására.
A következő részben a halak betelepítéséről, és az új helyhez történő alkalmazkodásukról fogok írni, továbbá a növények elhelyezéséről, és azok beültetési módjairól.
Írta: Szemán Gergely